|
Írta: Meggyesi Gyula
1992. szeptember 29-én kaptuk meg első lapengedélyünket és november végén került az olvasókhoz kiadónk első lapja Káposztásmegyer címmel. Az újság Budapesten, illetve újpest Káposztásmegyeri részén jelent meg. Az ötlet abból adódott, hogy újpestnek ezen az új lakótelepén semmilyen tájékoztatási eszköz nem volt. 1998-ban Mogyoród Önkormányzatának megbízásából átreformáltuk és fellendítettük a helyi tájékoztatást, amely által a korábbi 10-20%-os olvasottságból, mintegy 95 %-ra emeltük az arányt - a fizetős lapként megvásárolt Mogyoródi Híreket. Mivel a helyi képviselők megosztottsága révén az általunk kikötött függetlenség megtartása ellehetetlenült 2000-ben kiadónk visszaadta a megbízást. A lakosok továbbra is igényelték az általunk nyújtott információkat, ezért 2000-ben Mogyoródi Hírnök néven folytattuk a helyi tájékoztatást a korábbi sikerekkel. Ugyancsak 2000-ben jelent meg először a Magyarországi Forma 1 idején a háromnyelvű Free Start Hírnök, amelynek csak neve változott Info Hírnök-re, illetve formátuma A/5 méretre. A kiadvány a hazai Forma 1 idején jelenik meg magyar, angol és német nyelven. Célja a versenyre érkező turisták tájékoztatása, a hazai turizmus, szórakozás, pihenés stb. lehetőségeinek népszerűsítése. A válság természetesen kiadónkat is igen komolyan érintette, ami arra ösztönzött minket, hogy további újdonságokkal, fejlesztésekkel, a gazdasági lehetőségekhez és az igényekhez igazodva, a területi megjelenések által, igen olcsó hirdetési árakat dolgozzunk ki, a korábbi megjelenési területek célszerű szűkítése mellett . Orszáos, regionális, illetve egyes területi megjelenéseink felfüggesztésével legerősebb területeinkre (Bp. IV,, XV., XVI... kerületek, Dunakeszi, Kerepes, Gödöllő, Veresegyház...) összpontosítottuk energiánkat, amelynek stabillá válása után, folyamatosan bővítjük megjelenési területeinket. Honlapjainkat a külső próbálkozások (ráfizetések és csalódások) után, 2010 elejétől saját csapatunkkal fejlesztjük. Az adatok és a visszajelzések alapján, igen sikeresen! 2011 második felében fő weblapunk, a www.hirnok.hu, meghaladta a 300 ezres látogatottságot. A www.csaladi.hirnok.hu oldalunk alig fél év alatt, mintegy 140 ezres látogatást számlált, s helyi, Mogyoród lakosainak szóló - www.mogyorodi.hu - honlapunk is egy év alatt meghaladta a 100 ezres látogatottságot (ami igen jelentősnek nevehető a mintegy 6 ezer lakost számláló településen!). 2011 második felében újabb honlapokat indítottunk: Otthonszépítéssel foglalkozó: www.otthon.hirnok.hu (amelyhez terveink szerint nyomtatott magazint is megjelentetünk); Vállalkozóknak: www.vallalkozó.hirnok.hu; Újságíróknak, médiásoknak, sajtósoknak...: www.sajto.hirnok.hu Saját weboldalaink mellett, profi csapatunk honlapépítést is vállal, így egyre több partnerünk rendelkezik az általunk készített oldalakkal. Napjainkra már cégünk több üzlettel és irodával, illetve széleskörű szolgáltatási palettával állunk partnerei rendelkezésére. Mogyoródon található kiadónk központja, illetve szintén Mogyoródon található a vegyesboltunk, Budapesten is működik egy irodánk a XIV. kerületben. Kiadónk a Hírnök név/logo kizárólagos használója,
amely a minisztériumi, illetve lapnyilvántartásban a 2.2.4/475/2001 számon
lett bejegyezve és
a Magyar Szabadalmi Hivatal
Védjegylajstromában a 183 193 számon szerepel.
|
|














