|
Ajánlatunkat helyi-, illetve önkormányzati lapok nyomdai előállítására és tartalmi kiegészítésére állítottunk össze. Koncepciónk által az olvasótábor nő, a költségek és a befektetett munka jelentősen csökken és – több partner együttműködésével – akár 5-10 ezer Ft-os áron készülhet – minimum 40 oldalas tartalommal – helyi lap, még a pár száz lakosú településeknek is! Amennyiben a térségben több önkormányzat is él a lehetőséggel, akár kistérségi melléklet létrehozására is lehetőség nyílik. 18 éves kiadónk tapasztalatát, profi újságírói, szerkesztői, grafikusi hátterét biztosítjuk – ingyen! A nyomdai előállítás költségét pedig nagyon kedvező áron ajánljuk – a jelenlegi magas példányszám által! Ajánlatunk révén a helyi lap, minimum 40 oldalon, színes kivitelben, profi szerkesztéssel és tartalommal, akár 59 ezer forinttól elkészíthető! (Kisebb településeknek is, már 500 példánytól saját lap készülhet, vagy több településnek megosztva 1-2 oldalas helyi tartalommal!)
AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS LÉNYEGE: kiadónk felé kizárólag a nyomdai előállítás költségét kell fizetni, amelyért cserébe a partnereink által készített, helyi híreket tartalmazó oldalak mellett 32 oldalnyi, mindenki számára érdekes tartalmat biztosítunk (turizmus, traffipax, autóteszt, szépség, egészség, programajánlat, sztárhírek, rejtvény, sudoku…). A legtöbb helyi lap, hasonló tartalmi hátteret próbál létrehozni – kisebb-nagyobb sikerrel –, amelyet együttműködésünk által, gyakorlatilag készen kapnak!
ANYAGI ELŐNYÖK: alacsony nyomdaköltség, a tartalom és kivitelezés által szívesen hirdetnek a helyi kiadványban – amelynek bevétele partnerünknél marad –, mindamellett országos magazinunkba, illetve egyéb kiadványainkba közvetített hirdetések listaárának 50 százalékát visszaadjuk. (Igény esetén, a szervezésben munkatársaink is segítenek.)
TARTALMI FELÉPÍTÉS: A helyi címlappal és írásokkal megjelenő oldalak mellett, 32 oldalas – az újságárusoknál is kapható – országos, szabadidős és információs magazinunk is az olvasókhoz kerül, amelynek összeállításában sikerült elérni, hogy az egész család olvassa – tizenévesektől az idősebb korosztályig!
TOVÁBBI ELŐNYÖK: – Partnereink kihasználhatják – a helyi tájékoztatás mellett – országos magazinunk lehetőségeit is, így többek között bemutathatjuk a települést, a turisztikai lehetőségeket, hírt adhatunk programokról stb.; – 18 éves kiadói háttér; – profi újságírói, szerkesztői, grafikus és nyomdai háttér; – rugalmasság; – költségcsökkentés; – helyi vállalkozók támogatása a reklámok megjelenési lehetőségével.
JELENLEGI SZERKESZTŐK SZEREPE: Alapvetően nyomdai hátteret és kiegészítő tartalmat ajánlunk, így a jelenlegi szerkesztők feladata nem változik, illetve adott esetben a csapatmunka részesei lesznek, hiszen az érdekes írások, anyagok országos magazinunkba kerülhetnek, de természetesen – amennyiben igény van rá – szerkesztőségünk munkatársai is partnereink segítségére lehetnek.
TÁVLATI SZÁNDÉKUNK: Szeretnénk elérni, hogy igen kedvező ajánlatunk által, minél több településen jelen lehessen a Hírnök Magazin, amelyben külön rovatot kapnak partnereink – így „saját”, országos médiája lehet, akár a kisebb településeknek is! (A turisztikai látványosságokat, kiemelt programokat, eseményeket, érdekességeket reklámozhatják, illetve bemutathatják önmagukat, településüket). Egyfajta kapocs lehet az önkormányzatok számára és lehetőség a nagyobb területen történő megjelenésre. Több település csatlakozása esetén, egyes területeken, régiós mellékletet is létrehozunk.
Kiadónk haszna, gazdasági érdekek: Mivel ajánlatunk talán túlságosan is kedvezőnek tűnik, nem árt, ha eloszlatjuk a kételyeket. Koncepciónkat a „sok kicsi, sokra megy” elven állítottuk össze, hiszen magas árnál nem érné meg az amúgy is kis költségekkel gazdálkodó településeknek. A 32 oldalas tartalom összeállítását mindenképpen elkészítjük, hiszen országos magazinunk régóta szórakoztatja olvasóinkat, sikerrel – ezt ingyenesen biztosítjuk partnereinknek. Ennek a 32 oldalnak az elkészítése – a jelentős mennyiség által – igen kedvező, de minél több készül, annál olcsóbb. Több helyi- és regionális lapunk jelenik meg, így a plusz – helyi – oldalakat is az eredeti árnál kedvezőbben tudjuk elkészíteni (egy hasonló, 40-48 oldalas lap nyomdai díja kb. 2-3-szor magasabb lenne, nem számítva a szerzői díjakat). Fő bevételi forrásunk a reklámfelületekből érkezik, amelynek értéke emelkedik az által is, hogy lapunk, a kisebb településeken, akár ingyenesen kerül az olvasókhoz. Mindamellett, ez számunkra is jelentős reklám. Amennyiben több településsel együtt tudunk működni, egyes területeken létrehozzuk a regionális lapot, amely már újabb bevételi lehetőségeket is jelent – számunkra és partnereinknek. Gyakran keresik meg szerkesztőségünket pl. reklámügynökségek, amelyek csak egyes településeken, régiókban szeretnének hirdetni – ilyenkor továbbítjuk partnereinknek és csak a közvetítői díjat kérünk.
Kérje e-mail-ben lapunk pdf változatát! – amely jelenleg is minden regionális és helyi lapunkkal együtt (Buda és Környéke, Pest és Környéke, Budaörsi, Vas Megyei stb.) olvasóinkhoz kerül! Ez a 32 oldal képezi minden kiadványunk gerincét, így pl. az önök helyi hírei, közleményei is ilyen tartalommal egészülhetnének ki.
Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését és további információkra, illetve konkrét árajánlatra lenne szüksége, kérem, hívjon!
ifj. Meggyesi Gyula Újságíró, Főszerkesztő 06-20-9359-952
Készítettünk egy GYIK (Gyakran Ismételt Kérdések) összeállítást, amelyben választ adunk néhány fontos kérdésre (megtekintéséhez regisztráció szükséges).
További részletek, GYIK...
|