Gyalogos, kontra autós
Végletekbe esünk…

A végletek népe vagyunk, amelyről már az elmúlt években többször is írtam egy-egy figyelemreméltó eset kapcsán. Most ismét egy olyan jelenség keltette fel a figyelmemet, amelynél ugyancsak az egyik végletből a másikba estünk. Ez pedig nem más, mint a gyalogosok és autósok viszonya.

Nemrég még vidáman kergették a zebrán is a gyalogosokat az autósok, de jött a KRESZ szigorítása, ami a gyalogosokat is fokozottan védi. Ez nem is lenne gond, sőt nagyon is dicséretes, mert sokan tényleg úgy gondolták, hogy az autó mégiscsak erősebb a gyalogosnál. Csakhogy átestünk annak a bizonyos lónak a másik oldalára. Még a zebra közelében sincs a szerencsétlen gyalogos, sőt talán esze ágában sincs átmenni és az autós már tapos a fékbe. Az elmúlt időszakban, állandóan olyan helyzetekkel találkozom, amikor értelmetlenül túludvariaskodik az autós – lehet, hogy csak én járok rossz felé.

 

Mielőtt valaki félreértené, nem ott van a gond, hogy átengednek valakit, hanem azzal van problémám, hogy értelmetlenül korán és hirtelen fékeznek, mert sok esetben még 2-3 autó is elmehetne, mire a járda széléhez ér a gyalogos. Megesett, hogy tétlenül álldogált valaki a járdán, a szélétől jóval beljebb, s látszott rajta, vár valakit, de az „udvarias” – bár nevezhetnénk ütődöttnek is – autós megállt és intett, hogy menjen, de az jelezte, hogy nem akar, de az autós csak integetett, hogy menjen… Ez olyan, mint amikor a vak embert tizedszer kísérik át a másik oldalra, pedig szerencsétlennek esze ágában sem volt átmenni… Az sem volt semmiség, amikor a szerelmes pár cuppant egymásra, s éppen a zebránál kezdtek csókolózni, mit sem törődve a forgalommal. Az „udvarias” megáll és várja, hogy átmenjenek, de csak szerelmeskednek. Dudálni nem mer, nehogy leharapják egymás nyelvét, de vár, amíg hátrább meg nem unják és jeleznek, hogy menjen már, hiába vár.

 

Természetesen vannak kivételek, mert azok, akik korábban sem foglalkoztak a gyalogosokkal, továbbra is nyomják neki az átkelőnél, s élvezettel figyelik, hogyan rebbenek szét – jobb esetben.  A gyalogosok pedig bátrabbak lettek általában, ami megfelelő óvatosság hiányában veszélyes lehet, hiszen a szabályszegők továbbra sem foglalkoznak velük. A szigorításra is szükség volt, mert nagyon sok baleset történt. Akárhogy is, szerintem jelentősen átalakult a gyalogos-autós viszony – pozitív irányba – csak helyenként a túlzásokat kellene elkerülni.

Meggyesi Gyula

Ki olvas minket most

Oldalainkat 10 vendég és 0 tag böngészi

LÁTOGATÓK

583418
MaMa612
TegnapTegnap706
A hétenA héten1318
2010. 02. 22-től2010. 02. 22-től583418
Copyright 2011 Gyalogos, kontra autós. - Hírnök lapcsoport - Alapítva: 1992
Joomla templates 1.7 by Hostgator