A balkezeseket érintő diszkriminációk

„ A két kéz természetes adottsága teljesen azonos, mi tettük őket egyenlőtlenné, mi használjuk őket másképpen, mint kellene.”

(Platón Törvényei)

A fenti platóni idézet felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a „jobb- és balkezesség” kialakulása valójában nem egy természetes folyamat végeredménye. Az eszközhasználat során kialakult az a szokás, hogy a fegyvert a jobb kézben, a pajzsot pedig a bal kézben (a szív védelme) tartották.

Fontos adalék ehhez az is, hogy a verbalitás, és a racionalitás előretörése miatt a bal agyfélteke fejlődése kiemelt hangsúlyt kapott. Ez pedig a keresztdominancia miatt a jobb kéz gyakoribb használatát eredményezte. Az írásbeliség megjelenésekor Európában a latin betűs írásmód terjedt el, amely haladási iránya - a már kizárólagosan jobbkezes eszközhasználat miatt - már csak balról jobbra történhetett.

Európában minden szabályrendszer erre az elvre épült, a közlekedés irányelveitől kezdve a használati eszközök kialakításáig. A balkezesekezáltal - kisebbséget képviselve - a jobbkezesekhez képest hátrányos helyzetbe kerülnek.

A probléma a gyermekek életében először az írástanulás során üti fel a fejét. A pedagógusok nagy része jobbkezes, ezért ezzel a kézzel mutatja meg a ceruza/toll fogásának technikáját. A haladási irány eleve adott, nem lehet rajta változtatni, de mit tegyen az a gyermek, akinek a bal keze domináns?

Gyakorlatilag két választása van:

1. Megtanul jobb kézzel írni. Ez átszoktatásnak minősül, és utánzással, sok-sok gyakorlással valamilyen szinten sikerülni is fog neki.

Következmények:

- Nem lesz szép, harmonikus az írásképe.

- Kénytelen a kevésbé domináns bal agyféltekéjét folyamatosan túlerőltetni, a jobb agyféltekéje ugyanakkor a háttérbe szorul.

2. „Megtanul” bal kézzel írni.

Következmények:

- Tolja az íróeszközt, elkeni az írását.

- Nem látja, hogy mit ír, ezért nem jöhet létre rendezett írás.

 

Grafológusként az emberek képességeit, készségeit vizsgálom. Amikor elkezdtem a balkezességgel foglalkozni, arra a kérdésre kerestem a választ, hogy azokban az emberekben, akik ugyan balkezes kézdominanciával születtek, de átszoktatták őket a jobbkezes írásra milyen közös vonások, tulajdonságok, illetve hatások mutathatóak ki a bal kézzel írók táborához viszonyítva.

Megtartották-e a balkezesekre jellemző erősségeket, tulajdonságokat, vagy a dominancia megbolygatásának következtében elvesztették-e azokat?

 

Átszoktatott balkezes duktoraim (a kézírást adó személy) számos sérelemről, komor élményekről és problémáról számoltak be, amelyeket az átszoktatás során, vagy annak következtében szenvedtek-szenvednek el.

 

A főiskolákon a leendő pedagógusok tananyagában a balkezességről kevés szó esik. A jobbkezes szülők nem tudják, hogyan - mi módon segíthetnének balkezes csemetéiknek. Ha pedig a szülő balkezes, előre félti gyermekét azoktól a kudarcoktól, amelyeket ő is elszenvedett.

Használható ötlete nemigen akad, esetleg – segítő szándékkal - megpróbálja átszoktatni gyermekét a jobb kéz használatára, amivel többet árt, mint használ.

Varju Beáta

 

Ki olvas minket most

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi

LÁTOGATÓK

583491
MaMa685
TegnapTegnap706
A hétenA héten1391
2010. 02. 22-től2010. 02. 22-től583491
Copyright 2011 A balkezeseket érintő diszkriminációk. - Hírnök lapcsoport - Alapítva: 1992
Joomla templates 1.7 by Hostgator