|
Sokan nem is tudnak az új befizetnivalóról Az év elején a legtöbb autós megkapta a kötelező biztosításról szóló aktuális csekket, amelyet általában megszokásból már fizet is be, hiszen az igazolásnak ott a helye a forgalmi mellett. Januárban viszont újabb csekk is érkezett, amelyen az új baleseti adót róhatjuk le.
A plusz csekk sokakat meg is zavart, főként, hogy egyes társaságok időnként pótlólag is küldenek, ha nem fizetünk azonnal. (Bevallom, én is majdnem kidobtam.) A KGFB (kötelező gépjármű felelősségbiztosítás) 30 százalékát kitevő kiegészítést, a baleseti adót ugyanúgy kötelező befizetni. Bár nem értem, miért külön csekken – igaz vannak biztosítók, amelyek együtt küldik –, ami sokakat megzavarhat, hiszen a biztosítók a befolyt díjból teljesítik, vagyis, amennyiben nem fizet valaki, fedezet nélkül marad a jármű. Ez viszont azt a kockázatot is vonzza, hogy a járművet kivonják a forgalomból. Valamivel egyszerűbb, ha az autósnak év elején van a fordulója, mert akik év közben például éves díjat rónak le és nem törődnek a pluszként kapott csekkel, mert úgy gondolják már befizették, a balesetei adó miatt díjhiány következik be, s lakhely szerinti jegyző határozata alapján, az okmányiroda végrehajtja a kivonást. |
|















